Háló IV --- Magor
Talán feltűnt, hogy az utóbbi néhány bejegyzésem címe „Háló”. Ennek nagyon egyszerű oka van: mint mindenki más, én is egy bizonyos, viszonylag könnyen behatárolható körön belül mozgok, és a pontok, amelyek ezen a körön, vagy ezen belül találhatók, szálakkal kötődnek egymáshoz. Nem mindegyik kötődik valamennyihez, de sok között felfedezhető valamiféle kapcsolat. Ez alkotja a hálót, az én hálómat – de ez is triviális dolog, mert mindenki másnál fellelhető.
Régi adósságom, hogy írjak az élet-köröm egyik eleméről, a Magorról.
Mint majdnem minden esetben, a sztori itt is úgy kezdődik, hogy: „…s kezdetben valá a Vega, s valá Kowa…” Hiába, na, mostanában majdnem minden zenészekkel kapcsolatos élményem ehhez a zenekarhoz, és ehhez az emberhez kötődik (akit büszkén vallhatok barátomnak). A Magor esetében ez úgy történt, hogy láttam én azt a srácot, a technikust vagy micsodát a Vega körül, láttam többször is, de semmi kapcsolat. Aztán 2007 augusztusában, amikor éppen Tatán töltöttem évi rendes (2 napos) szabadságomat, a Vega éppen ott lépett fel. Telefonáltam Gergőnek, hogy ha eltévednek, szóljanak, mert a tábor, ahol játszaniuk kell, egy erdő közepén van, nehezen találnák meg, én meg tudom, hol kell lekanyarodniuk. Oké. Leszakadt az ég (vihar volt), aztán felhív valaki, hogy hova menjenek, itt és itt vannak. Ez a valaki Gaga volt. A párbeszéd lényege:
Én: Gyertek tovább a benzinkúttól, úgy ötven métert, ott fogok állni az út szélén.
Gaga: Oké.
Tíz perccel később.
Gaga: Itt állunk, de nem látunk.
Én: Gurulj még 20 métert, itt integetek.
Nagyjából ezzel kezdődött a párbeszéd köztem, és Gaga között. Aztán a dolog odáig fajult, hogy elárulta: neki is van ám egy zenekara, de mást játszanak, mint a Vega. Oké. Mit? Kaptam tőle egy CD-t. Köszi. Ezután kb. három napig bele se tudtam hallgatni, annyi melóm volt. Aztán totál kibuktam valamin, de szokás szerint felszívtam magam, és amikor hazajöttem, már ezt közöltem Andival: „Átvágtak, már megint, de nem adom meg nekik azt az örömöt, hogy feladom; ha másra nem, akkor a túlélésre játszunk.” (Ezt most üzletileg stb. kell érteni.)
Aztán válogattam a zenék között, de egyik se passzolt ehhez a hangulathoz; a kezembe került a Gagától kapott CD; betettem, és:
Túlélő vagyok, nem áldozat!
Hoppá. Mi van? Ezek belelátnak a fejembe?
Talán azért tetszett meg elsőre a Magor pár dala (csak ennyit kaptam a CD-n), mert jókor, jó helyen, jó hangulatban jutott el hozzám. (A „jó” nem a legjobb szó, inkább: „megfelelő”, „alkalmas”, „passzoló” stb.) Akkor és ott úgy éreztem magam, mint valami energiavámpír: dőlt belém az erő, amit napközben kiszívtak belőlem, lassanként megint önmagam lettem, és igen, már megint egy hangterápia segített rajtam.
Ebben az esetben a Magor.
Mi tetszik bennük azon kívül, hogy sugározzák az erőt? Nem is tudom. Jó a nevük. Erre sok mindent fel lehet építeni; akár politikailag áthallásos dolgokat is. Egy ilyen névvel el lehet vinni a témaválasztást a Hunoros-Magoros, ősmagyaros témák felé (valami olyasmire gondolok, mint az ősmagyar mondakör alapján megírt fantasy regények, persze minőségileg sokkal jobb dologra); ez a név őszinteséget, nyíltságot, ugyanakkor keménységet sugároz. Keménységet, de nem cél nélküli brutalitást. Őszinteséget és nyíltságot, ami ebben az esetben semmiképpen sem fog lelkizős önsajnálatba fulladni.
Amit az iménti pár sorban a névről írtam, az gyakorlatilag igaz a zenére és a szövegekre is. Van olyan dal, amiről alapból a My Dying Bride jutott eszembe – szerencsére a Magornál csupán az intro szerepét tölti be az a hangzás, amire az M.D.B. egész lemezeket alapozott. Van olyan dal, amiről az általam csak „szpídek”-nek nevezett speed-, death-, trash- és doom metal zenekarok jutottak eszembe. Ezeknek a nevét általában meg se jegyzem, ugyanis egy kaptafára készülnek a dalok. A Magornál ez is másképpen van: itt ezek a sablonok és riffek csupán aláfestésként szolgálnak ahhoz a komplex egészhez, amit létrehoznak. Ha mondjuk az M.D.B. a sárga, a szpídek meg a kék, a Magor pedig képet fest, akkor elmondható róla, hogy a sárga és a kék festéket is jól alkalmazza, de a végeredmény, a kész kép se nem dominánsan sárga, se nem túlzóan kék. Olyan… Kép. Amire jó ránézni. Oké, ez most képzavar. Amit jó hallgatni.
És még egy apróság. Gyakran előfordul velem, hogy nagyon jól be tudok aludni a szpídeken. Sőt, utoljára Zakk Wylde „Alcohol Fueled Brewtality” című koncertlemezén is nagyon jót „meditáltam”. Van egy pont, amikor a keménykedés már monotonitásba hajlik. (Ezt a hibát én is elkövettem egy bizonyos lövöldözős PC-s játékhoz írt könyvem 2. részében: az elején felvittem a hangulatot és az izgalmi fokot a csúcsra; a könyv bármelyik jelenete lehetne csúcsjelenet valami másik sztoriban, így viszont már túl sok a jóból, és ezért unalmassá válik az egész.) Na, a Magor nem követi el ezt a hibát. A váltásoknak köszönhetően megvan az a közel szinuszos hullámzás, amivel minden jó zenét, sztorit, filmet jellemezni lehet.
Már csak az a kérdést, hogy ez a kezdeti lendület meddig tart, és hová juttatja a zenekart. Meglátjuk.
A dalokat és a zenekarra vonatkozó információkat itt: http://www.magorzenekar.hu/ találjátok meg.
Talán feltűnt, hogy az utóbbi néhány bejegyzésem címe „Háló”. Ennek nagyon egyszerű oka van: mint mindenki más, én is egy bizonyos, viszonylag könnyen behatárolható körön belül mozgok, és a pontok, amelyek ezen a körön, vagy ezen belül találhatók, szálakkal kötődnek egymáshoz. Nem mindegyik kötődik valamennyihez, de sok között felfedezhető valamiféle kapcsolat. Ez alkotja a hálót, az én hálómat – de ez is triviális dolog, mert mindenki másnál fellelhető.
Régi adósságom, hogy írjak az élet-köröm egyik eleméről, a Magorról.
Mint majdnem minden esetben, a sztori itt is úgy kezdődik, hogy: „…s kezdetben valá a Vega, s valá Kowa…” Hiába, na, mostanában majdnem minden zenészekkel kapcsolatos élményem ehhez a zenekarhoz, és ehhez az emberhez kötődik (akit büszkén vallhatok barátomnak). A Magor esetében ez úgy történt, hogy láttam én azt a srácot, a technikust vagy micsodát a Vega körül, láttam többször is, de semmi kapcsolat. Aztán 2007 augusztusában, amikor éppen Tatán töltöttem évi rendes (2 napos) szabadságomat, a Vega éppen ott lépett fel. Telefonáltam Gergőnek, hogy ha eltévednek, szóljanak, mert a tábor, ahol játszaniuk kell, egy erdő közepén van, nehezen találnák meg, én meg tudom, hol kell lekanyarodniuk. Oké. Leszakadt az ég (vihar volt), aztán felhív valaki, hogy hova menjenek, itt és itt vannak. Ez a valaki Gaga volt. A párbeszéd lényege:
Én: Gyertek tovább a benzinkúttól, úgy ötven métert, ott fogok állni az út szélén.
Gaga: Oké.
Tíz perccel később.
Gaga: Itt állunk, de nem látunk.
Én: Gurulj még 20 métert, itt integetek.
Nagyjából ezzel kezdődött a párbeszéd köztem, és Gaga között. Aztán a dolog odáig fajult, hogy elárulta: neki is van ám egy zenekara, de mást játszanak, mint a Vega. Oké. Mit? Kaptam tőle egy CD-t. Köszi. Ezután kb. három napig bele se tudtam hallgatni, annyi melóm volt. Aztán totál kibuktam valamin, de szokás szerint felszívtam magam, és amikor hazajöttem, már ezt közöltem Andival: „Átvágtak, már megint, de nem adom meg nekik azt az örömöt, hogy feladom; ha másra nem, akkor a túlélésre játszunk.” (Ezt most üzletileg stb. kell érteni.)
Aztán válogattam a zenék között, de egyik se passzolt ehhez a hangulathoz; a kezembe került a Gagától kapott CD; betettem, és:
Túlélő vagyok, nem áldozat!
Hoppá. Mi van? Ezek belelátnak a fejembe?
Talán azért tetszett meg elsőre a Magor pár dala (csak ennyit kaptam a CD-n), mert jókor, jó helyen, jó hangulatban jutott el hozzám. (A „jó” nem a legjobb szó, inkább: „megfelelő”, „alkalmas”, „passzoló” stb.) Akkor és ott úgy éreztem magam, mint valami energiavámpír: dőlt belém az erő, amit napközben kiszívtak belőlem, lassanként megint önmagam lettem, és igen, már megint egy hangterápia segített rajtam.
Ebben az esetben a Magor.
Mi tetszik bennük azon kívül, hogy sugározzák az erőt? Nem is tudom. Jó a nevük. Erre sok mindent fel lehet építeni; akár politikailag áthallásos dolgokat is. Egy ilyen névvel el lehet vinni a témaválasztást a Hunoros-Magoros, ősmagyaros témák felé (valami olyasmire gondolok, mint az ősmagyar mondakör alapján megírt fantasy regények, persze minőségileg sokkal jobb dologra); ez a név őszinteséget, nyíltságot, ugyanakkor keménységet sugároz. Keménységet, de nem cél nélküli brutalitást. Őszinteséget és nyíltságot, ami ebben az esetben semmiképpen sem fog lelkizős önsajnálatba fulladni.
Amit az iménti pár sorban a névről írtam, az gyakorlatilag igaz a zenére és a szövegekre is. Van olyan dal, amiről alapból a My Dying Bride jutott eszembe – szerencsére a Magornál csupán az intro szerepét tölti be az a hangzás, amire az M.D.B. egész lemezeket alapozott. Van olyan dal, amiről az általam csak „szpídek”-nek nevezett speed-, death-, trash- és doom metal zenekarok jutottak eszembe. Ezeknek a nevét általában meg se jegyzem, ugyanis egy kaptafára készülnek a dalok. A Magornál ez is másképpen van: itt ezek a sablonok és riffek csupán aláfestésként szolgálnak ahhoz a komplex egészhez, amit létrehoznak. Ha mondjuk az M.D.B. a sárga, a szpídek meg a kék, a Magor pedig képet fest, akkor elmondható róla, hogy a sárga és a kék festéket is jól alkalmazza, de a végeredmény, a kész kép se nem dominánsan sárga, se nem túlzóan kék. Olyan… Kép. Amire jó ránézni. Oké, ez most képzavar. Amit jó hallgatni.
És még egy apróság. Gyakran előfordul velem, hogy nagyon jól be tudok aludni a szpídeken. Sőt, utoljára Zakk Wylde „Alcohol Fueled Brewtality” című koncertlemezén is nagyon jót „meditáltam”. Van egy pont, amikor a keménykedés már monotonitásba hajlik. (Ezt a hibát én is elkövettem egy bizonyos lövöldözős PC-s játékhoz írt könyvem 2. részében: az elején felvittem a hangulatot és az izgalmi fokot a csúcsra; a könyv bármelyik jelenete lehetne csúcsjelenet valami másik sztoriban, így viszont már túl sok a jóból, és ezért unalmassá válik az egész.) Na, a Magor nem követi el ezt a hibát. A váltásoknak köszönhetően megvan az a közel szinuszos hullámzás, amivel minden jó zenét, sztorit, filmet jellemezni lehet.
Már csak az a kérdést, hogy ez a kezdeti lendület meddig tart, és hová juttatja a zenekart. Meglátjuk.
A dalokat és a zenekarra vonatkozó információkat itt: http://www.magorzenekar.hu/ találjátok meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése