Amikor a Vega fórumon először láttam a nevét, nem tudom miért, azt hittem róla, hogy lányból van. Talán azért, mert abban a bizonyos rajzfilmben az a bizonyos sárga kismadár női hangon szólalt meg? :)
Aztán találkoztunk, és kiderült, hogy nem csajból van :) és kiderült róla még néhány apróság. Pld:
- jólelkű és jószándékú;
- csendes, de nem az a hal fajta, inkább az a "nézzük meg, aztán tartsuk meg magunknak a véleményünket, és csak akkor szólaljunk meg, ha muszáj";
- az esetek többségében vigyorog, mint valami gyépés, de ez csak a látszat, mert aki jobban megismeri észreveszi, hogy az, ami a képén virít, inkább "mindentudó Buddha-mosolynak" nevezhető.
És kiderült az is, hogy verseket ír. Lazán jönnek neki azok a dolgok (rímek, szótagszám, képek stb.), amiknek a papírra vetésével a mai hivatásos költők többsége vért izzad. Ösztönösen ír, nem kínlódik, nem méricskél, csak úgy odadobja a sorokat.
Már többször (talán túl sokszor) leírtam, hogy azt tartom valódi hitnek, tehetségnek, jóságnak stb., ami "vérből jön", éppen olyan természetességgel és ösztönösséggel, mint ahogy félrekapod a fejed a szemed felé csapódó ág elől. Na, ő valahogy így ír verseket.
Lássuk? Oké.
Lassan
Felállt. Koncentrált. Nézett.
Lépett. Nem balra. Csak előre.
Halkan megy. Nem látja senki.
A sarkon lámpa. Nem bír várni.
Átmegy a piroson. De tudja, hogy tilos.
Körbenéz. Nem lát semmit. Csak koszt.
Fékcsikorgás. Egy autó megáll.
Nő. Kiszáll a kocsiból. Csak jár.
A férfi előre lép. Megmondja a nevét.
Gyáva. Nem vallja be… a hitét.
Hisz a szerelemben. Csak magába nem.
Nincs ereje. Nincs lelke. Nincs szíve.
Elmennek. Egymás mellett. Csak játék.
Játék volt. Mennek tovább… rég.
A férfi az útra lép. Nem számít már… a lét.
Jön egy autó. Női sofőr. Most jött el a vég.
A pusztában
Menetelsz a pusztában,
Elbuksz egy buckában
Felállsz s körbe nézel,
A végtelenbe kémlelsz.
Árnyékod lábadon hever,
A nap megérinti tested.
A fák közé menekülsz,
De délibábba kerülsz.
Vizet innál, de homok
Gurul csak le torkodon.
Keresnél kutat, de a sivatag,
Mely lábad eltakar.
Lábaid lassan elkopnak,
Szíved, lelked elhagynak.
Már ásod a sírodat,
De a végén meglátod álmodat.
Mikor a tenger
Mikor a tenger a parthoz ér,
Érzem szíved melegét.
Érzem most is mellettem vagy,
Lelkem benned él s szabad.
Mikor a tenger partot simogat,
Látom könnyben úszó arcodat.
Arcod, mit öröm telít,
Ezáltal lettél ily szelíd.
Mikor a tenger partot mos,
Közeledek ajkadhoz.
Az est takarójában
Repülünk egymás karjában.
Mikor a tenger veri a partot,
Szíved hevesebben dobog.
S már tudom: Nélküled
A halálba veszek.
Aztán találkoztunk, és kiderült, hogy nem csajból van :) és kiderült róla még néhány apróság. Pld:
- jólelkű és jószándékú;
- csendes, de nem az a hal fajta, inkább az a "nézzük meg, aztán tartsuk meg magunknak a véleményünket, és csak akkor szólaljunk meg, ha muszáj";
- az esetek többségében vigyorog, mint valami gyépés, de ez csak a látszat, mert aki jobban megismeri észreveszi, hogy az, ami a képén virít, inkább "mindentudó Buddha-mosolynak" nevezhető.
És kiderült az is, hogy verseket ír. Lazán jönnek neki azok a dolgok (rímek, szótagszám, képek stb.), amiknek a papírra vetésével a mai hivatásos költők többsége vért izzad. Ösztönösen ír, nem kínlódik, nem méricskél, csak úgy odadobja a sorokat.
Már többször (talán túl sokszor) leírtam, hogy azt tartom valódi hitnek, tehetségnek, jóságnak stb., ami "vérből jön", éppen olyan természetességgel és ösztönösséggel, mint ahogy félrekapod a fejed a szemed felé csapódó ág elől. Na, ő valahogy így ír verseket.
Lássuk? Oké.
Lassan
Felállt. Koncentrált. Nézett.
Lépett. Nem balra. Csak előre.
Halkan megy. Nem látja senki.
A sarkon lámpa. Nem bír várni.
Átmegy a piroson. De tudja, hogy tilos.
Körbenéz. Nem lát semmit. Csak koszt.
Fékcsikorgás. Egy autó megáll.
Nő. Kiszáll a kocsiból. Csak jár.
A férfi előre lép. Megmondja a nevét.
Gyáva. Nem vallja be… a hitét.
Hisz a szerelemben. Csak magába nem.
Nincs ereje. Nincs lelke. Nincs szíve.
Elmennek. Egymás mellett. Csak játék.
Játék volt. Mennek tovább… rég.
A férfi az útra lép. Nem számít már… a lét.
Jön egy autó. Női sofőr. Most jött el a vég.
A pusztában
Menetelsz a pusztában,
Elbuksz egy buckában
Felállsz s körbe nézel,
A végtelenbe kémlelsz.
Árnyékod lábadon hever,
A nap megérinti tested.
A fák közé menekülsz,
De délibábba kerülsz.
Vizet innál, de homok
Gurul csak le torkodon.
Keresnél kutat, de a sivatag,
Mely lábad eltakar.
Lábaid lassan elkopnak,
Szíved, lelked elhagynak.
Már ásod a sírodat,
De a végén meglátod álmodat.
Mikor a tenger
Mikor a tenger a parthoz ér,
Érzem szíved melegét.
Érzem most is mellettem vagy,
Lelkem benned él s szabad.
Mikor a tenger partot simogat,
Látom könnyben úszó arcodat.
Arcod, mit öröm telít,
Ezáltal lettél ily szelíd.
Mikor a tenger partot mos,
Közeledek ajkadhoz.
Az est takarójában
Repülünk egymás karjában.
Mikor a tenger veri a partot,
Szíved hevesebben dobog.
S már tudom: Nélküled
A halálba veszek.
Áru
Mondd, mit árulsz?
Csak egy ó rongybábút?
Mégis mennyit ér,
Ha testedben nincs vér?
Elmész este dolgozni,
S nem tudsz rá gondolni.
Ma egy a te célod,
Lásd meg a képét. Oh!
Már húsznál tartasz,
Mire megvirrad a hajnal.
Szomorúan mész haza,
Nincs meg vágyad lovagja.
Az estéket már nem élvezed,
Csak a testüket, ha szétszeded.
Sajnálat feléd nem lesz,
Tiszta éned lassan elvesz.
Mondd, mit árulsz?
Csak egy ó rongybábút?
Mégis mennyit ér,
Ha testedben nincs vér?
Elmész este dolgozni,
S nem tudsz rá gondolni.
Ma egy a te célod,
Lásd meg a képét. Oh!
Már húsznál tartasz,
Mire megvirrad a hajnal.
Szomorúan mész haza,
Nincs meg vágyad lovagja.
Az estéket már nem élvezed,
Csak a testüket, ha szétszeded.
Sajnálat feléd nem lesz,
Tiszta éned lassan elvesz.
A valódi neve: Péli Gábor. Remélem, még könyvekben is találkozom a nevével. Rajta vagyok, hogy segítsek ebben neki.
