Na végre! Amikor elindítottam ezt a blogot, arra gondoltam, hogy nem csak a saját írásaimat fogom feltenni. Daw (Szabó Dávid) küldött egy írást:
„Rock N’ Roll az élet”
Egy zenekart szeretnék bemutatni, akik korántsem kezdők több mint tíz éves múltjukkal, de mégsem kapnak annyi elismerést szélesebb hazánkban, amennyit megérdemelnének. Öt–hat évvel ezelőtt történt, hogy megismertem a zenekart. Egy kellően nagy baráti társasággal / hatan, ha jól emlékszem/ elindultunk Magyarország legaljára. Ezt nem a színvonalra értem, hanem térképészeti szempontból vetem hozzá. Legalábbis tőlünk négy órás buszút, elsőre fel, irány a fesztivál. Talán az első, mármint a fesztivál.. Tűző nap, legalább 40 fok, sörözés, röhögés, és megérkezés, porosan, kicsit fáradtan. A városból helyijárat egy ki eső külvárosi részbe. Az első, amire emlékszem, hogy iszonyatos tömeg fogadott. Megvettük a belépőket, szokásos motozás, majd úgy gondoltuk kellően megszomjazva keressük meg a helyet a területen, ahol sört árulnak, még nekünk is. Volt még időnk hisz csak késő este kezdtek játszani azok a zenekarok, amelyek igazán érdekeltek. Érdekes mára már azt is elfelejtettem milyen zenekarok miatt mentünk le, de arról, amiről írni akarok, ez megmaradt bennem. Egy négytagú együttes játszott a színpadon és egy lány állt oldalt! Elkezdtek játszani és elkezdtem figyelni őket az óriási kavarodásban, akkorra már mindenkinek elég jó lett a kedve és egyre erőteljesebben nyüzsgött a tömeg. Néhány mondatot még így is sikerült elkapnom ahhoz, hogy ott akkor úgy gondoljam, hogy ez a zene nekem mond valamit, ez a zene valahogy rólam is szól, rólunk, talán mindnyájunkról: „sohasem leszek Krisztus, látod, én sohasem leszek Isten, megváltanám a világot, de nagyon fáj, hogy nincsen esélyem…” Gondoltam meg kellene néznem valahol a nevüket, hogy később visszakereshessem. Sörözés, beszélgetés tovább, a röpke benyomás hamar elillan, aztán jött a második: „én bemutatok ennek a világnak”, és erre már kicsit jobban is odafigyelek, hisz a világnézetet se szabad mellőzni. Aztán egy kis szünet a pörgősebb nóták után, és a színpad szélén álló lány elkezd hegedülni /nagyon sok koncertjükön jártam azóta, de ez többször nem fordult elő/ és egy nagyon szép lassú számot adtak elő, nem kevés igazi rock’n’rollal fűszerezve. A koncert lement és elkaptam a nevüket, színpadon volt ma: ”az Ördög, az Isten, az Élet és a Halál… ez volt mára a Rómeó Vérzik”, én döbbenten álltam /ültem/, kicsit furcsa így első hallásra persze…
Aztán ők lementek, jött a többi zenekar, mi végigbuliztuk az éjszakát és elfelejtettem őket. Azon az estén történt ez az eset is, bár nem a témához kapcsolódik azért elmesélem:
Hajnali háromkor elindultunk az első buszra, pár órás gyalogséta a belvárosig, ahogy magunk mögött hagytuk a tömeget elhalkult a város, szinte mondhatnám, hogy kihalt! Mi meg persze eltévedtünk! Egy autó se, egy busz se, gyalogolunk, órák hosszat, majd egy taxi, leintjük, hogy legalább megkérdezzük, merre induljunk a pályaudvar fele. Ő erre azt felelte, hogy szívesen elvisz miket, de nem mutatja meg! Na, köszi! Akkor tovább! Újabb kilométerek a lábunk alatt, mire megpillantunk egy fiatal srácot! Barátom egyből felé intve, hogy: Hé! Várj egy kicsit! Mire a srác elkezd futni, na most mi legyen itt tényleg nincs ember, nem hagyhatjuk, hogy meglépjen, haver utána rohan! Mi meg, hogy annyira nem vagyunk futkározós típusúak, inkább elkezdtünk tanácskozni, sör hiányában, hogy vajon ki tud még előkaparni a táskájából egy szál cigarettát, amit a csapat dohányzó tagjai elszívhatnának. Leültünk a padkára, néztük volna az elmenő forgalmat, meg az elúszó dinnyehéjakat, ha lettek volna! Jó húsz perc eltelt mire a barátunk megfáradva teljesen izzadtan visszajött, hogy utol érte a srácot és megtudta, merre van a pályaudvar. Örömujjongás, útrakelés és mire megérkeztük, már mindenki mindenhova kívánta a srácot, mert olyan hurkot gyalogoltatott le velünk, hogy azóta is rosszabb álmaimban előjön, hogy megyünk, de jutunk is valahova? Mindegy! Megvolt! Elmúlt!
De nem is erről akartam írni ez csak egy rövid közbevetés volt.
A zenekar!
Jó fél évvel később jutott hozzám véletlen az egyik albumuk, és így már, hogy a szövegek is teljesen összeálltak a fejemben igazán megtetszett. A lényeg: „ az élet, az öröm a szex a drog…”
Elhatározás: Koncertre fel!
Az évek alatt nagyon sok koncerten jártam, úgy mindenfélén, nagyon sok zenekarban csalódtam, és nagyjából a saját értékrendem szerint el tudom dönteni, mint mindenki más is, hogy még mi fér bele és mi nem.
Nekem nem férnek bele az olyan zenekarok, akiknek fújja a hosszú haját a színpadon a nem létező szél, aki mondjuk, kiáll és nem énekel csak mondja a szöveget, mert éppen most nincsen kedvem zenélni, de hát mégis a gázsiért el kellett jönni! Nem fér bele olyan zenekar, aki fél óráig húzza fel a hátfalát, mert a reklám nem maradhat el, majd feláll háttal gitározni és énekelni, majd amikor elmegy a fény, és bár a zenekar játszana tovább, az énekes leinti: hogy majd a fénytechnikusok eljátsszák ezt a számot… Nem fér bele olyan, aki beleül a trónba és közben aki megcsinálta az előmelegített helyét azt köszönet helyett leszólja…
Nem férnek bele a magát a lábdob ütemére éltető együttesek!
Nem férnek bele a playback sztárok, meg úgy egyáltalán a sztárok sem.
Persze van ennek ellenpéldája is: aki feláll törött lábbal is játszani / bár nekem nem kedvencem, de elismerés/… aki végig énekli úgyis a számot, ha elszáll közben a hangtechnika… aki tíz ember előtt is úgy játszik, mintha egy egész stadiont töltött volna meg, és ezt is sorolhatnám, de talán ezek azok a zenészek, akik magáért a zenéért játszanak.
Eljátsszák, mert el kell játszaniuk…
Tehát koncertre fel Rómeó Vérzik!
Emlékszem a régi Ráday klubban volt, és lementünk, és a fiúk nagyon jól játszottak, beleadtak mindent, ahogy most is minden koncerten beleadnak mindent… de aztán jött a vége és az énekes megkért mindenkit /a színpadról/, hogy maradjunk és végigisszuk az éjszakát, miközben egész éjszaka ásványvizes üvegből kortyolgatott. Akkor elgondolkoztam, hogy is van ez, bort iszok vizet prédikálok, jelen esetben vizet iszok bort prédikálok?
Kezdtem szorgosan vetni a kereszteket, tudod mint amikor temetsz valamit.
El innen! A buli jó volt, mégis csalódottan!
Nem sokáig jutottunk az ajtónál torlódás és Koppány, az énekes rám vigyorog, mintha ezer éve ismernénk egymást: mi van, mentek is? Kértek egy kis pálinkát – nyújtja felém az ásványvizes üveget. Hirtelen megfordult minden! Hát igen néha nem minden az aminek látszik! Aztán dumáltunk és rájöttem, hogy ők olyanok, amit a zenéjükkel is képviselnek: „rock n’ roll az élet, itt nincsen semmi gáz…”
Lehet szeretni, nem szeretni, de az biztos, hogy igaziak és igazak!
Nagyon sok koncertjükön voltam azóta, és jobban megismertem őket, mindig szakítanak annyi időt, hogy két szót beszéljünk, egy sört megigyunk, de nem csak velem, bárkivel, aki odamegy hozzájuk. És volt olyan is, hogy egy belemerült beszélgetés után, utolsónak tettek ki minket a helyről velük együtt, mert a hangulatunk kitartóbb volt, mint a hely nyitvatartása.
Azóta is mindig magával ragadnak a bulijaik, az ember elmegy és valahogy szabadabban jön haza, és rájön, hogy nem számít! Semmi se számít! Nem számít mennyi pénzed van, nem számít van e kocsid, hogy milyen nőd van, az se számít ki vagy, honnan jöttél, meg a mások által támasztott elvárások, meg mindennapok dolgai amit a szánkba tömnek nem számít „mert mindegy ki vagy és hogy mennyit érsz, van ami nem eladó nincs annyi pénz, mindegy a rock n’ roll, hogy miről szól, az a fontos, hogy érezd magad jól!”
De mindenki döntse el maga, ha szereti ezt a fajta zenét, menjen el egy koncertjükre, de addig is tekerjétek fel a hangerőt és hallgassatok bele:
http://www.romeoverzik.sk/
Daw.
