Háló II. --- 88.1 Pont FM
Na, szóval a nagy parkolóőrködésem közben, vagyis műszak után, múlt hét szombat reggel, úgy 8 körül, (éjfélkor kezdtem a melót, este tízre kellett bemennem, szóval már éppen eléggé átfáztam a jegesmedvés időben) tekergettem a parkolóőr-bódé kínai piacos rádióját, és megtaláltam ezt az adót: 88.1, Pont FM
És rock szólt. És tudjátok mi? Nem csak az éppen futó dolgok, a plasztiksztárocskák, (akik közé a „Bleed It Out”-ig a Linkin Parkot is soroltam, de ez a szám, ez nagyon bejön, tetszik a szövege is), hanem olyanok, mint mondjuk Deák „Bill” Gyula - tudjátok: „sok rajtam a hűs, ez a Kőbánya blűz”, meg „messze még a hajnal, három óra hűsz”; valaki a héten hívta fel a figyelmemet arra, hogy az öregnél minden „u”-ból „ű” lesz, de nem érdekel, mert bármit csinál, még mindig nagy Ász – a „Művész úr”, Kőbányán, az Újhegyin a mienkkel szemközti házban lakott, a nagyanyám nagy haverja volt, Bill sokszor jött: „Jolánkám, van pogácsa?” Nagyanyám kurva jó pogácsákat sütött; amikor volt, akkor elővette a húgom gyerekkori kis, műanyag kosárkáját, amire rá volt kötve egy madzag, telepakolta pogácsával, és leeresztette a Művész úrnak – hiába, a lift sose volt jó, nagyanyám már azt az egy emeletet se tudta megmászni, Billnek meg már jó ideje nem erőssége a lépcsőzés – ezt most rosszmájúság nélkül mondom – évekbe tellett, míg a házuknál kiszedték a magasföldszinti lépcsőt, és betettek a helyére egy olyan ferde izét – egy kicsit jobban odafigyelhetnénk egymásra –
Ja, igen. Egyszer, még ott laktam, a szüleim lakásában, ahol a nagyanyám is, és Bill valamelyik dalát hallgattam, talán valami Hobó dolgot, „Hosszúlábú asszony”, ilyesmi, és jön nagyanyám, hogy „Ki ez a visító herélt?” Röhögök, és mondom neki: „A haverod, a Művész úr.” Nagyanyám döbbent egy nagyot; addig szent meggyőződése volt, hogy Bill olyasmiket énekel, mint Horváth Pista: cigánynóták, magyarnóták, flitteres-csokornyakkendős-cimbalmos kis szösszenetek. Akkor vagy 2 hétig nem adott pogácsát a Művész úrnak, de aztán megint, mert: „Gyuluskám, ki nem állhatom amiket énekel, hosszúlábú asszonyokról meg hogy nem tud aludni (3:20-as blues), de az onokám, az szereti, itt van egy kis sajtos is, meg tepertős, magának káposztást is sütöttem, és Gyuluskám, nem tudna egyszer valami jót is énekelni?” És akkor, ott, mivel szerintem volt benne valamennyi, Bill elénekelte, hogy „Vén cigány”, de csak az első versszakot, mert közben kijöttek a szomszédok, és az a picsa Terike néni azt hitte, hogy koldus, és ledobott neki vagy harminc forintot. De a nagyanyám boldog volt; amikor meghalt, azon az estén, a szívrohama után (amiből visszahoztam), de még az agyvérzése előtt (ami elvitte) is megismerte a Bill hangját, a szomszéd azt hallgatta, panel fal, és akkor is mondta: „Azért a Vén cigányt szebben tudta…”
Aztán volt valami… a rádióban… nem is tudom… KáGéBé… Na jó, persze, hogy pontosan tudom, mi ez, és kik vannak benne! Már azelőtt láttam a tévében, vagy hallottam valahol a „Habos söremény”-t, hogy személyesen is megismerkedtünk Big Daddy Lacával.
Az úgy volt, hogy Kowa 2 könyve után arra gondoltam, csináljunk már valaki mással is hasonlót. A Tankcsapda menedzsere (?) lepattintott, oké, leszarom, ki van még, akit jó fejnek tartok? Kérdeztem Kowától, ő mondta: Laca. Telefon, akármi, rendben. Dumálgattunk, összeállt a sztori, és a már említett Kerouac-őrület után meg is írtuk – olyan volt ez nekem akkor, mintha hosszú, hosszú víz alá nyomás után végre felszínre kerülhetnék levegőt venni –
És elmentünk Lacával a Lánchíd rádióba, és dumáltunk a könyvről („Tequilavér”), és ő hozta az akkor-még-megjelenésre-váró KGB lemezt, és bejátszottak pár számot, és azt mondtam, baszd meg, ez kurva jóóóó! És a héten, szerdán Laca hozott egyet a lemezből, dedikálta is, meg ami kell, és azóta azt hallgatom, és tényleg! Tényleg kurva jóóóó!
Jókedvű, de vagány, és olyan „szarok bele, az élet nem szép, de elfogadhatónak is lehet tekinteni” hangulata van – ez persze az úgynevezett „mélyebb” értelmezés, mert a felszínen bulizós, együnk-igyunk-muzsikáljunk-érezzük-jól-magunkat hangulata jön ki az egészből –
Szóval, pont egy ilyen télutói, tavaszelői, depressziós, allergiába hajló, nyomorult időszakra való – ez sokakat meg fog menteni a teljes önmagába való beborulástól –
Laca egyébként haláli fazon, szerdán ott ültünk a… valahol, és ott volt Kowa is, meg Csongor, az „üzlettársam” (haverom), és Lacának kettő, Kowának egy, Csongornak meg most már (január közepe óta) szintén kettő kisfia van; én meg csak röhögtem, hogy baszd meg, ha az apukák összejönnek, lehetnek azok rockerek, rapperek, könyvkiadók, művészek, bármik, a témát a kissrácok adják, meg a gyereknevelés, meg –
Szeretem ezt a három embert. Ha másért nem szeretném őket, akkor azért mindenképpen, mert imádják a gyerekeket. Ez pedig szent és szép dolog. A legszebb.
Aztán, mi volt még a rádióban? Nem emlékszem. Azt hiszem, valami Deep Purple, meg hasonlók; meg valami izi-rider zene (a Them, a Cream, az Iron Butterfly, a Nice, a Rare Earth, a Taste, a Bad Company, a Ten Years After meg a többi nekem valahogy összefolyik, ugyanaz, de jó: izi-rider zene).
Érdemes kipróbálni. Tegnap is bekapcsoltam, és pont Piramis ment, a „Kóbor angyal”. Legalább öt éve nem hallottam már…
Na, szóval a nagy parkolóőrködésem közben, vagyis műszak után, múlt hét szombat reggel, úgy 8 körül, (éjfélkor kezdtem a melót, este tízre kellett bemennem, szóval már éppen eléggé átfáztam a jegesmedvés időben) tekergettem a parkolóőr-bódé kínai piacos rádióját, és megtaláltam ezt az adót: 88.1, Pont FM
És rock szólt. És tudjátok mi? Nem csak az éppen futó dolgok, a plasztiksztárocskák, (akik közé a „Bleed It Out”-ig a Linkin Parkot is soroltam, de ez a szám, ez nagyon bejön, tetszik a szövege is), hanem olyanok, mint mondjuk Deák „Bill” Gyula - tudjátok: „sok rajtam a hűs, ez a Kőbánya blűz”, meg „messze még a hajnal, három óra hűsz”; valaki a héten hívta fel a figyelmemet arra, hogy az öregnél minden „u”-ból „ű” lesz, de nem érdekel, mert bármit csinál, még mindig nagy Ász – a „Művész úr”, Kőbányán, az Újhegyin a mienkkel szemközti házban lakott, a nagyanyám nagy haverja volt, Bill sokszor jött: „Jolánkám, van pogácsa?” Nagyanyám kurva jó pogácsákat sütött; amikor volt, akkor elővette a húgom gyerekkori kis, műanyag kosárkáját, amire rá volt kötve egy madzag, telepakolta pogácsával, és leeresztette a Művész úrnak – hiába, a lift sose volt jó, nagyanyám már azt az egy emeletet se tudta megmászni, Billnek meg már jó ideje nem erőssége a lépcsőzés – ezt most rosszmájúság nélkül mondom – évekbe tellett, míg a házuknál kiszedték a magasföldszinti lépcsőt, és betettek a helyére egy olyan ferde izét – egy kicsit jobban odafigyelhetnénk egymásra –
Ja, igen. Egyszer, még ott laktam, a szüleim lakásában, ahol a nagyanyám is, és Bill valamelyik dalát hallgattam, talán valami Hobó dolgot, „Hosszúlábú asszony”, ilyesmi, és jön nagyanyám, hogy „Ki ez a visító herélt?” Röhögök, és mondom neki: „A haverod, a Művész úr.” Nagyanyám döbbent egy nagyot; addig szent meggyőződése volt, hogy Bill olyasmiket énekel, mint Horváth Pista: cigánynóták, magyarnóták, flitteres-csokornyakkendős-cimbalmos kis szösszenetek. Akkor vagy 2 hétig nem adott pogácsát a Művész úrnak, de aztán megint, mert: „Gyuluskám, ki nem állhatom amiket énekel, hosszúlábú asszonyokról meg hogy nem tud aludni (3:20-as blues), de az onokám, az szereti, itt van egy kis sajtos is, meg tepertős, magának káposztást is sütöttem, és Gyuluskám, nem tudna egyszer valami jót is énekelni?” És akkor, ott, mivel szerintem volt benne valamennyi, Bill elénekelte, hogy „Vén cigány”, de csak az első versszakot, mert közben kijöttek a szomszédok, és az a picsa Terike néni azt hitte, hogy koldus, és ledobott neki vagy harminc forintot. De a nagyanyám boldog volt; amikor meghalt, azon az estén, a szívrohama után (amiből visszahoztam), de még az agyvérzése előtt (ami elvitte) is megismerte a Bill hangját, a szomszéd azt hallgatta, panel fal, és akkor is mondta: „Azért a Vén cigányt szebben tudta…”
Aztán volt valami… a rádióban… nem is tudom… KáGéBé… Na jó, persze, hogy pontosan tudom, mi ez, és kik vannak benne! Már azelőtt láttam a tévében, vagy hallottam valahol a „Habos söremény”-t, hogy személyesen is megismerkedtünk Big Daddy Lacával.
Az úgy volt, hogy Kowa 2 könyve után arra gondoltam, csináljunk már valaki mással is hasonlót. A Tankcsapda menedzsere (?) lepattintott, oké, leszarom, ki van még, akit jó fejnek tartok? Kérdeztem Kowától, ő mondta: Laca. Telefon, akármi, rendben. Dumálgattunk, összeállt a sztori, és a már említett Kerouac-őrület után meg is írtuk – olyan volt ez nekem akkor, mintha hosszú, hosszú víz alá nyomás után végre felszínre kerülhetnék levegőt venni –
És elmentünk Lacával a Lánchíd rádióba, és dumáltunk a könyvről („Tequilavér”), és ő hozta az akkor-még-megjelenésre-váró KGB lemezt, és bejátszottak pár számot, és azt mondtam, baszd meg, ez kurva jóóóó! És a héten, szerdán Laca hozott egyet a lemezből, dedikálta is, meg ami kell, és azóta azt hallgatom, és tényleg! Tényleg kurva jóóóó!
Jókedvű, de vagány, és olyan „szarok bele, az élet nem szép, de elfogadhatónak is lehet tekinteni” hangulata van – ez persze az úgynevezett „mélyebb” értelmezés, mert a felszínen bulizós, együnk-igyunk-muzsikáljunk-érezzük-jól-magunkat hangulata jön ki az egészből –
Szóval, pont egy ilyen télutói, tavaszelői, depressziós, allergiába hajló, nyomorult időszakra való – ez sokakat meg fog menteni a teljes önmagába való beborulástól –
Laca egyébként haláli fazon, szerdán ott ültünk a… valahol, és ott volt Kowa is, meg Csongor, az „üzlettársam” (haverom), és Lacának kettő, Kowának egy, Csongornak meg most már (január közepe óta) szintén kettő kisfia van; én meg csak röhögtem, hogy baszd meg, ha az apukák összejönnek, lehetnek azok rockerek, rapperek, könyvkiadók, művészek, bármik, a témát a kissrácok adják, meg a gyereknevelés, meg –
Szeretem ezt a három embert. Ha másért nem szeretném őket, akkor azért mindenképpen, mert imádják a gyerekeket. Ez pedig szent és szép dolog. A legszebb.
Aztán, mi volt még a rádióban? Nem emlékszem. Azt hiszem, valami Deep Purple, meg hasonlók; meg valami izi-rider zene (a Them, a Cream, az Iron Butterfly, a Nice, a Rare Earth, a Taste, a Bad Company, a Ten Years After meg a többi nekem valahogy összefolyik, ugyanaz, de jó: izi-rider zene).
Érdemes kipróbálni. Tegnap is bekapcsoltam, és pont Piramis ment, a „Kóbor angyal”. Legalább öt éve nem hallottam már…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése